Ez a könyv egy egyszerű, ugyanakkor megdöbbentő megállapításból született: rendkívüli tudás és egyre törékenyebb bizonyosságok korát éljük. A tudomány szédítő mértékben tágította látókörünket az univerzumra, az életre és az elmére, de éppen ezzel nyilvánvalóvá tette saját korlátait; a vallások viszont továbbra is hatékony válaszokat kínálnak a létezés értelmére és értékére, de gyakran olyan dogmák árán, amelyek nehezen tudnak párbeszédet folytatni a mai világgal. Ebben a nyitott térben – amely néha nyugtalanító, néha pedig termékeny – alakul ki a dogmák nélküli spiritualitás iránti igény.
A javasolt út nem egy elméletből indul ki, sem egy modernitás álcájába burkolt új tanból. Az elsődleges tapasztalatból indul ki: abból a megkerülhetetlen tényből, hogy mindannyian megtapasztaljuk a világot, önmagunkat és másokat, még mielőtt értelmezni kezdenénk őket. A hiedelmek előtt ott van a tapasztalat; a magyarázatok előtt ott van az érzés. Innen ered minden hiteles spiritualitás, és ide tér vissza ez a könyv, világi, nyitott és szigorú szemlélettel.
A fejezetek során az olvasót egy fokozatos mozgás kíséri: a szubjektív élménytől az objektív nézőpont határaiig, a dogmák – vallási, de tudományos is – problémájától a kétség értékéig, mint az intellektuális őszinteség egyik formájáig. A tudományt nem állítják szembe a spiritualitással, hanem felszabadítják attól a pretenziótól, hogy az lenne az értelmezés egyetlen forrása; ugyanígy a spiritualitást is megszabadítják attól a szükségszerűségtől, hogy kinyilatkoztatott és érinthetetlen igazságokra kelljen alapulnia. Mindkettő, amikor megmerevedik, elárulja eredeti hivatását: a valóság megértését, nem pedig annak uralmát.
Központi szerepet kapnak az új tudomány, különösen a kvantumfizika eredményei és nyitott kérdései, nem mint vigasztaló metaforák tárháza, hanem mint olyan kutatási terület, amely megkérdőjelezte a tisztán mechanikus, a megfigyelőtől elválasztott univerzum elképzelését. Ebben a kontextusban helyezkedik el a tudatmező hipotézise, amelyet nem végleges igazságként, hanem olyan értelmezési modellként értelmezünk, amely képes összekapcsolni a tapasztalatot, az elmét és a valóságot anélkül, hogy kényszerű transzcendenciákhoz folyamodna. Ez a hipotézis nem követel elfogadást, hanem felfedezésre invitál.
A könyvet végigkísérő szál a szabadság: szabadság az abszolút bizonyosságok iránti igénytől, szabadság a gondolkodásra anélkül, hogy hinni kellene, szabadság a kérdésekben való lakozásra ahelyett, hogy túl gyorsan lezárnánk őket. De ez a szabadság nem menekülés, sem felszínes relativizmus. Ez egy igényes szabadság, amely az egyéni felelősségre, a túlvilági jutalmak nélküli etikára, valamint a világban való jelenlét és részvétel mindennapi gyakorlataként megélt spiritualitásra hív fel.
A dogmák nélküli spiritualitás nem kínál üdvösséget, sem végső válaszokat. Inkább egyfajta útmutatást ad: megérteni ahelyett, hogy megmenekülnénk, a kérdésekkel élni ahelyett, hogy elhallgattatnánk őket, hűségesek maradni a tapasztalathoz akkor is, ha az destabilizál. Egy abszolút bizonyosságok nélküli világban ez talán nem kevés. Egyszerűen ez a legtöbb, amit őszintén tehetünk.
