Van egy macska, bezárva egy dobozba. Mellette egy olyan szerkezet, amely mérget bocsát ki, ha egy radioaktív atom bomlik. Amíg a doboz lezárt marad, a kvantumtörvények szélsőséges értelmezése szerint az atom állapotok szuperpozíciójában lehet: bomlott és nem bomlott. A macska tehát – paradox és elviselhetetlen értelemben – egyszerre lenne élő és halott.
Kevés gondolatkísérletnek volt ilyen ereje, mint ennek a képnek. Beépült a tankönyvekbe, a filmekbe, a mindennapi beszélgetésekbe; a bizonytalanság, a kétértelműség, sőt a döntés előtt lebegő életek metaforájává vált. De Schrödinger macskáját nem azért találták ki, hogy bebizonyítsák, mennyire abszurd a világ, és nem is azért, hogy sugallják: az emberi tudat varázslatos módon teremti meg a valóságot azzal, hogy ránéz. 1935-ben provokációként fogalmazták meg: egy módszerként arra, hogy megmutassák, mennyire nehéz kérdés nélkül átvinni az atomvilág furcsa szabályait az élőlények világába.
A doboz mögött nem csupán egy fizikai fejtörő rejlik. Ott van egy ősi és radikális kérdés: mi az élet? Erwin Schrödinger, a kvantummechanika egyik atyja, nem volt olyan fizikus, aki hajlandó lett volna ezt a kérdést tudományága peremére szorítani. Kíváncsisága átlépte azokat a határokat, amelyeket ma inkább elkülönítettnek szoktunk tekinteni: az anyag és az elme, a biológia és a fizika, a tudományos ismeret és a filozófiai elmélkedés. 1944-ben megjelent híres könyvében, a „Mi az élet? ” című műben megpróbálta megérteni, hogyan képesek az organizmusok fenntartani a , saját rendjüket egy olyan univerzumban, amelyet a rendezetlenség is irányít. Schrödinger azonban az indiai filozófia figyelmes olvasója is volt. Az Upanishadokban és az „Advaita Vedānta”-ban olyan megfogalmazásokat talált, amelyek egy egész életen át kísérték őt: az egyéni tapasztalatok sokfélesége talán nem a valóságról szóló végső szó. Talán az, amit „énnek” nevezünk, csak egy helyi perspektíva, egy ablak, amely egy tágabb egészre nyílik. Talán a tudat nem egy tárgy a többi tárgy között.
Ezek lenyűgöző, de kényes gondolatok. A tudomány és a keleti filozófia különböző nyelveken beszél, különböző kérdéseket tesz fel, és különböző kritériumokat alkalmaz annak megkülönböztetésére, hogy mi a valószínű és mi az igaz. Mégis, találkozhatnak egy közös ponton: annak felismerésében, hogy a valóság nem mindig felel meg azoknak a legegyszerűbb képeknek, amelyeket róla alkotunk.
Ez a könyv Schrödingert egy olyan korszak főszereplőjeként mutatja be, amikor az anyag már nem tűnt szilárdnak, kiszámíthatónak és a megfigyelőtől teljesen elkülönültnek. De a Schrödinger által megnyitott szellemi horizont tovább halad, egészen egy aktuális témáig: a tudatig, az egyik legnagyobb emberi rejtélyig. Így a Schrödinger által a kvantumfizikában megkezdett út kiterjed a metafizikára, a keleti filozófiára, a biológiára és az idegtudományokra, egészen egy egységes tudatmező hipotéziséig, egyre mélyebb aktualitást tárva fel a kortárs vitában.
